Nehéz lenne olyan fiatalt találni, aki ha megkérdezik, mi szeretne lenni, azt feleli:" Egy multinacionális vállalatnál szeretnék pénztáros lenni."

Sokan kényszerülnek ilyen pozíciót betölteni, de legtöbben csak kényszermegoldásnak, nyári munkának vagy átmeneti állapotnak tekintik. Ez természetesen észrevehető a hozzáállásukon is. Az arcukra van írva, hogy minden vásárlót hülyének néznek, találnak rajta valami leszólnivalót, és legszívesebben már rég otthon lennének, de az a hülye munkaidő még 7 óra 59 percig nem jár le. Ők a tipikus bunkó pénztárosok.

Ritkán, de találkozni lehet egy másik típussal is. Akinek bár szintén nem ez álmai munkája, mégis úgy gondolja, ha már csinálja, akkor szívvel-lélekkel. Tegnap sikerült belefutnom ebbe a típusba.

Bár rengetegen voltak az áruházban nem arról panaszkodott a szomszéd kasszánál ülő kollégájának, hogy minek jön ide ennyi ember, hanem tréfálkozva jegyezte meg az éppen fizetőnek, hogy hogy szeretik őket a vásárlók.

Kis képzavar alakult ki nála, mikor a kezében lévő bagettet a pénztárgép francia kenyérnek azonosította, és 50 Ft-al olcsóbban adta, mint amiről a vevő tudott, de hamar (kb 30 mp alatt) kiderült, hogy a nap végén le szokták árazni a pékárukat.

Közben a mögöttem álló vásárló odavetette neki, hogy mást is adhatna olcsóbban, erre ő csak annyit felelt mosolyogva, hogy nem lehet, kamerával figyelik.

Fizetés után minden vásárlónak megköszönte a vásárlást, és szép estét kívánt nekik. És a hatalmas mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.

Hát igen, mindenki másképp csinálja....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.